Kezdjük egy méltánytalanul elfeledett jubileummal: március 28-án volt 1 éve, hogy domaint regisztráltam, wordpress-t telepítettem, kattintgattam, ciccegtem, aztán beröffent a blog. Nem nagy teljesítmény, de az én univerzumomban már mérföldkő ha 1 évig szisztematikusan leköt valami.
Oké, kis csalással a kihagyott hónapok miatt, de a gyerek-költözés-új munka érvrendszerrel védhető a dolog. Hol is kezdjem?
Az ingatlanvásárlásnak simán mehet külön poszt. Semmi horror nem volt, amivel többen is rémisztgettek, de vannak érdekes tanulságok. Ami hasznos lehet azoknak, akik most vágnak bele vagy kacérkodnak az ötlettel.
A fogantatás kivételével assz’em az egész gyerekvárós, szüléses, első pár hónapos sztori megél több részben is akár. Előbbihez meg a google kifogyhatatlan mennyiségű tananyagot szolgáltat.
Új munka. Talán ez a legrövidebb mind közül. Mondhatnám, hogy írjátok meg kommentben melyik legyen. Növelve evvel az interakciót, hogy dőljön a lé a látogatottság után, de
a)
nem dől
b)
nem írnátok
Szóval marad ez a verzió. Akinek meg kommentelhetnékje van, úgyis megteszi.
Nem titok, hogy az elmúlt 16 évet a filmgyártásban töltöttem, különböző részlegeknél. Dolgoztam szinte mindenfelé: több tucatnyi nemzetközi- és magyar filmben, számtalan reklámban, ilyen-olyan műsorban, néhány videoklippben és egy jelentéktelen ideig tévés produkcióban is. Amiről itt jegyezném meg, hogy ha a kedves kollégák magukra is veszik a “tévés” jelző az továbbra is nívó. Csak nem abba az irányba ahogy azt gondolják. Én elhiszem és tudom, hogy ott is van hajtás, csak az arcból kéne visszavenni egyeseknek. Mert a szutyok napi sorozat k..va messze van a művészettől. Csupán kezeljük helyén, ennyi.
Azt régóta tudtam, hogy család mellett majd nem szeretném már ezt a cigányéletet csinálni. Szerethető, de akkor is az. Tervezhetetlen, sosem tudod igazán mikor, hol kötsz ki. Imádnivaló káosz amíg csak magadról kell gondoskodnod.
2-3 éve folyamatosan kerestem a lehetőségeket, töprengtem órákat, merre tovább. Hol és miben tudnám elképzelni magam hosszútávon? De az istennek se volt olyan válasz, amire azt tudtam volna mondani – Na ez az! Mèg egy 6 hónapos OKJ-s tanfolyamra is kidobtam az ablakon 700e-t. Mondjuk a finisben derült ki, hogy az egész képzés úgy sz..r ahogy van. Vizsgázni már el se mentem. A tételsorokat se tudtam kidolgozni az órákon elhangzottak alapján.
A filmezéssel az a “baj”, hogy nehéz onnan hazamenni. Látod a munkád hatását és maximumon pörögsz. Ezután nehéz örömöt találni bármi másban, minden értelmetlennek és túlságosan átlagosnak tűnik. A gyerek datálható érkezésétől egyre jobban zavart ez a dolog. Ám válasz továbbra sem volt.
Teljesen más okból, de egy húzósabb közös munkánk után, segítő szándékkal küldtem egy építő jellegű kritikákkal teli mailt az egyik kisebb filmgyártó cég ügyvezetőjének, akikkel cirka 2 éve tökjó munkakapcsolatunk van. Gondoltam max elküldenek a bús p..ba, hogy okoskodjak magamnak a saját vállalkozásomban. Hát nem.
A válasz rövid volt és nem kellett rá sokáig várni: valósak az észrevételek, amúgy nem akarnék velük dolgozni? Egyeztettünk egy találkozót, átbeszéltük ki-mit akar és az igények szinte mindegyike a két halmaz metszetébe esett. Az első negyedévet amolyan tesztidőszaknak szántuk, lássuk mi sül ki belőle. Kaptam csip-csup projekteket házon belül, elkezdtem az eszközparkkal foglalkozni, fejleszteni, stb. Majd pár hete megüresedett egy pozíció, felkértek-vállaltam és én lettem a gyártásvezető.
Hát így oldódnak meg megoldhatatlannak tűnő problémák. Benn a minden, benn a semmi.