Ma már természetes, hogy pár pöccintéssel bármilyen zenét elérsz. Jó is, nem is. Attól függ hogyan használod. Tizenévesen sok választás nem volt, mármint a mainstream ömlött a rádióból, eleinte azokat vettük fel kazettára ha sikerült elcsípni. Persze pénzünk se volt, hogy csakúgy megvegyünk mindenféle albumot.
Szerzői jogok…ugyanmár. Senkit nem érdekelt (mínusz előadók no meg a kiadók legfeljebb). Élveztük, hogy akármikor, akárhol hallgathatjuk, amit szeretünk. Aztán jött amire senki sem volt felkészülve.
Az én generációm már szerencsésebb, 16-17 lehettem mikor a modemes net utánozhatatlan hangjával betárcsázódtunk az internetre. Azt már akkor is tudtuk, hogy valami elképesztő dolog lesz belőle, de a sebesség…na az csapnivaló volt.
Rohamtempóban fejlődött minden. A kazettákat leváltották a CD-k (meg a slave-re jumperelt CD-írók az IDE kábelen). Napster, DC++, warez, torrent. Ingyen mindent, ebben a korban még ez a sport. Hosszú idő míg letöltődik egy album, 3-5-8 perc csak egy szám. Walkman már rég a múlt, a táskákban discman lapul. Megérkezik az mp3 és a pendrive, pusztán a tarhelymérettől függ minden.
De még így is nyűg. Megvenni továbbra is luxus mindent, ami érdekel. Letölt, másol, megun, repeat. Kell valami univerzálisabb. Az első iPhone-omnál lettünk barátok az Apple Musiccal. Gondolkodás nélkül fizettem rá elő, ami evvel az előélettel talán meglepő. És a mai napig nem bántam meg egyetlen centet sem érte. Ennek lassacskán 10 éve.
Mostanra hihetetlen mennyiségű tartalom van rajta, offline elérhetőek a kiválasztott zenék, kábelről, bluetoothról az autóban is bármikor bármi szól. Vagy hasonlóan wireless fejhallgatón, amin most is. Ezek többsége persze évek óta így van már. Nem nagy ügy, hacsak nem élted át a fentieket.
Szóval te mit hallgatsz?